Az állami bevételeket mindenáron növelni igyekvő kormány vagyonadót vetett ki az ingatlanokra. Természetesen érthető,
hogy a "fizessenek a gazdagok, ha már mások nem tudnak!" elve alapján a luxusértékű, vagy annak tartott ingatlanokra egyfajta adót vet ki. Talán ez még tolerálható. Ami határozott ellenérzést váltott ki e sorok írójából, az a szigorúan vett kvóták elve. Képtelen vagyok elhinni, hogy az értékbecsléssel megbízott adóhivatal pontosan ugyanazt az értéket fogja megállapítani, mint például egy helyi ingatlanügynökség. Képtelen vagyok elhinni azt is, hogy az illetékes szervek rendelkeznek ezen területen akkora profizmussal, mint egy ingatlan- értékbecsléssel foglalkozó, évitizedes piaci tapasztalattal rendelkező magáncég.
Persze, kínálkozik az a megoldás, hogy profi ingatlan-érték-becslőket szerződtet az állam. Itt viszont a "vonal másik vége" hibádzik: kérdéses, hogy egy kvalifikált ügyfélkörrel rendelkező szakember feladja-e függetlenségét, beáll-e állami szolgálatba, megéri-e neki áttérni a magánpraxisról a köztisztviselői jogviszony keretei közé.
Maga a koncepció is rejt magában hiányosságokat. Ki mondta, ki véste kőbe, hogy egy vagyonos embernek luxusingatlanja van? Ezernyi más módon lehet pénzt megtakarítani, lehet befektetni vállalkozásba más nevén, lehet svájci bankszámlát nyitni, sőt, még lichtensteinit is. A vagyonadó tehát nem más, mint ingatlanadó, mely sújtja az ingatlantulajdonost éppúgy, mint a potenciális eladót és vevőt.
