Rohamosan fogy az idő, december 30-ig be kell jelenteni a hitelező pénzintézetnél a végtörlesztési szándékot. De még nincs lemaradva, aki most dönt úgy, hogy lakáseladással rendezné hitelét.

– Jelentősen, mintegy 25 százalékkal megemelte az ingatlanpiaci adás-vételek számát a végtörlesztés – felelte a teol.hu kérdésére Horváth Antal, a Duna House dombóvári vezetője.

– Az időszak megmozgatta a vevői oldalt is, hiszen az egyébként is mélyponton lévő árakhoz képest további, átlag 5-10 százalékkal olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni. Az egyetlen, érthető eladói kritérium a gyors lebonyolítás, hiszen a banknál történt bejelentéstől kezdve mindössze 60 nap áll rendelkezésre a kifizetéshez.

Korábban 100 nap feletti volt az értékesítési átlagidő. Ez most már nem fér bele. Van megoldás?
– Igen, van még a decemberi bejelentők számára is. A Duna House a végtörlesztési időszak kezdetétől külön vizsgálja ezeket az ügyleteket, és kiderült, hogy az értékesítési idő látványosan lerövidült. Az átlag vidéken 44, a fővárosban pedig 39 nap. A zömmel, kb. 80 százalékban készpénzes vevők jól használják ki a gyorsan hozzáférhető forrásaikat, és hamar döntenek az átmeneti, kiváló ajánlatok között.

– Milyen ingatlanokra van kereslet?
– Elsősorban a jó ár a fontos, de a nagy kínálat miatt lehet, hogy ez is kevés, ki kell tűnni a sok ajánlat közül, ezért felértékelődik a közvetítők szaktudása. Az eddig lebonyolódott tranzakciók egyébként arra is rámutattak, hogy az érdeklődés nem tér el nagyban a szokásos paraméterektől. Budapesten 6-8, vidéken pedig 6 millió forintig terjedő árkategóriában vették legnagyobb arányban a lakásokat. A kínált lakások fele kifejezetten magas minőségű, és további 35 százaléka jónak mondható, kevés a felújítandó köztük.

– Tolna megyében is elérhető a Duna House szolgáltatása?
– Január elejétől igen. Dombóváron, a Szabadság utcai Ivanich-üzletház épületében nyitjuk meg irodánkat. Sőt, terveink között szerepel az is, hogy még az év első felében a megyeszékhelyen, Szekszárdon is megtegyük ezt, hogy minél szélesebb körben ki tudjuk szolgálni az itteni igényeket.forrás: teol.hu