A magyar ingatlanpiac átlagos hozama 7,5 százalék, amely 1 százalékponttal meghaladja a prágai és varsói hozamot, így a német befektetési alapoknak sorba kellene állniuk Budapesten, de megbízóik a gazdasági bizalom hiánya miatt ezt tiltják - mondta Salamon Adorján, az Eston International ingatlan tanácsadó elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
 
 

A CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó évértékelése szerint a magyarországi ingatlanbefektetések forgalma egy év alatt megháromszorozódott, ami jól tükrözi a regionális befektetési piac aktuális alakulását. A legnagyobb intézményi befektetőnek az amerikai Heitman European Property Partners bizonyult, amelynek új kitettsége a budapesti ingatlanpiacon meghaladja a 200 millió eurót.

 

Az újépítésű ingatlanok építésére, illetve vásárlására elérhető vissza nem térítendő támogatások várható hatásairól már sok szó esett, azonban a december 6-án kihirdetett kormányrendelet feltételrendszerében megjelent egy új elem, miszerint az ingatlan ára, illetve bekerülési költsége egy négyzetméterre vetítve nem haladhatja meg a nettó 300 ezer, illetve bizonyos esetben a 350 ezer forintot. Ezt az értékhatárt az előírt "B" vagy annál kedvezőbb energetikai minősítési osztállyal kombinálva jelentősen beszűkülhet a lakásépítési támogatással (szocpol) elérhető ingatlanok köre.

 
Mostanában nagy figyelem irányul az ingatlanpiacra: mi leszi a kényszerértékesítések beindításával, mikor érdemes vásárolni, milyen áron lehet most eladni?
 

Egy átlagos vidékinek kevesebbet kell dolgoznia egy ugyanakkora lakás megvásárlásáért a saját régiójában, mint egy budapesti vagy Pest megyei társának a Duna House elemzése szerint.

 
Az ingatlanmahazin.com  hazánk és más országok ingatlanközvetítőinek munkáját hasonlította össze. Mennyiért, hogyan és milyen felelősségi körrel dolgoznak?
 

Hogyan lehet ne úgy mobilizálni az ingatlanpiacot, hogy az ne kerüljön pénzébe az államnak, inkább adóbevételeket hozzon - erre tesz gondolatkísérletet az a terv, amely szerint ingatlanbefektető cégek vásárolhatnák fel a rossz hitelekkel terhelt ingatlanokat, s hasznuk után itthon adóznának.

 

A válság alatti visszaesés után, tavaly a kelet- és közép-európai ipariingatlan-piac jelentősen javult: 5 milliárd eurónyi befektetés érkezett a régióba.

 
Egy ideig még eltarthat, míg újra magára talál a magyar ingatlanpiac; ehhez elsősorban a gazdasági helyzet javulására és a bankok hitelezési tevékenységének felfutására lenne szükség - vélekedik a Magyarországon is jelen lévő nemzetközi ingatlanszakmai szervezet, a RICS legfrissebb elemzésében.
 
A magyarországi lakáspiacon a lakás adásvételek száma januárban 12.970 volt, ez több mint két és félszerese a tavaly januárinak, és hároméves csúcsnak számít - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel szerdán.
 

A csökkenés ugyan nem volt olyan mértékű, mint amikor a "békeidőkhöz" képest először zsugorodott a lakáspiac három évvel ezelőtt, tavaly mégis kevesebb lakástranzakciót regisztráltak, mint 2010-ben. Az idei év első néhány napja azonban reményre ad okot: január első hete a megszokottnál aktívabb vevői érdeklődést hozott a lakóingatlan piacon, ami mögött főleg a végtörlesztés, és a gazdasági események miatt a vagyonuknak biztos helyet keresők állhatnak.

 

Rohamosan fogy az idő, december 30-ig be kell jelenteni a hitelező pénzintézetnél a végtörlesztési szándékot. De még nincs lemaradva, aki most dönt úgy, hogy lakáseladással rendezné hitelét.

 

Bár a szakemberek szerint a tendencia a válság kezdete óta tart, az elmúlt hónapokban, a Dél- és a Nyugat-Dunántúlon is, egyre nagyobb a kereslet az olcsó, felújításra szoruló, nemritkán romos, alkalmi vételnek számító ingatlanok, döntően családi házak iránt.

 
Az olasz családok nyolcvan százaléka saját ingatlanban él, de a tulajdonosok között alig van harminc éven aluli - többek között ez derült ki a római pénzügyminisztérium felméréséből.
 

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (szit) jöhetnek létre az Országgyűlés hétfői döntésével. A létrejövő ingatlanbefektetési társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell majd fizetniük, tulajdonosai csak az osztalék és az árfolyamnyereség után adóznak. A törvény lehetővé teszi  külföldi ingatlanok (projekttársaságok) tulajdonlását is.

 
Mozgalmas időszakot él át a nemzetközi ingatlan-tanácsadó szakma, hiszen két meghatározó szereplő is csábító lett a versenytársaknak.
 

Illetékmentes lehet a lakóház építésére alkalmas telek megvásárlása, továbbá - értékhatártól függően - a vállalkozó által épített lakás megszerzése, a 35. év alattiaknak pedig illetékkedvezmény járhat - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatójából.

 

Sokan kérdezték már, hogy miért éri meg apróhirdető oldalakat üzemeltetni. Rengeteg vesződség van velük,  kezdetben csak lassan fejlődnek. A felhasználók ezerfélék, hiszen általában nem egy targetált csoportról van szó, így a 17 éves fiatal srácoktól a 60 éves nagymamákig mindenki megtalálható a hirdetőoldalakon.